Gávavencsellő

Gávavencsellő Szabolcs-Szatmár-Bereg megye északkeleti részén, Nyíregyházától kb. 40 km-re fekszik. Jelenleg kb. 4.000 lakosú település, Gáva és Vencsellő egyesítésével jött létre. (A két községet 1971-ben egyesítették.)

A névben szereplő két történelmi község eredete és őstörténete aligha különbözik sokban egymástól, hiszen mindkettő létének és évezredes történetének meghatározója volt a szomszédság és a Tisza folyó.
A két szomszédos település történetének kezdetei visszanyúlnak szinte az őskorig, hiszen a véletlenül, vagy ásatások során felszínre került sokfajta lelet, mint kőbalta, kőkés, kővéső, nyílhegy..., valamint halászati, vadászati eszközök maradványai és őrlőkő erre engednek következtetni.

Gávavencsellő a Rétköz nyugati részén fekszik, a Tisza bal oldalán. Területe 66,83 km2. Alsórendű úton közelíthető meg; délről a Miskolc-Nyíregyháza műút érinti. A települést átszeli a Nyíregyháza-Balsa keskeny nyomközű vasútvonal. Északról Sárospatak, nyugatról Balsa, északnyugatról Kenézlő, délről Tiszabercel határolják. A községek között kiépült jószomszédi kapcsolat máig élő, nemcsak a történelmi múlt, hanem a jelen is összefűzi az embereket.
Az 1879-1882-ben épült Lónyai-csatorna átszeli a nagyközséget, annak legészakibb végét vágja át és Vencsellő nyugati határában, a községtől mintegy 250 méterre ömlik a Tiszába.

Gávavencsellő a Rétköz történelmi településeinek szomszédságában jelentős történelmi múlttal rendelkezik.

 

Gávavencsellő Nagyközség címere


kzsgi cmer jpg

A címer tervezésénél alapul vették a régi jelképeket: Újvencsellő 1792. évi pecsétnyomatát, illetve Gáva 1777-es pecsétjét.

A vörös alapú címerpajzsot kettéválasztó ezüst pálya a községünket átszelő Tisza jelképe. A felsőrészén aranyszínű nyíl kuratóriumi döntés alapján Vencsellő jelképe, az alsó részén található aranyszínű hétszirmú virág az 1777-es gávai címerből származik.

A pajzsot aranyszínű növényi diszítmény veszi körül, melynek tetejét 5 ágú korona díszíti. A korona szintén ősi jelkép, mind a gávai, mind a vencsellői címeren megtalálható volt.

Az ősi jelképek, s ezekből kialakított új szimbólumok is hozzájárulnak községünk hírnevének öregbítéséhez és hagyományainak őrzéséhez.

 

Gáva története

A község eredetére nézve egyike e környék legrégebbi településeinek. A vidék földrajzi, éghajlati jellegét, talajösszetételét, állat- és növényvilágát a múltban a Tisza folyóvizének közelsége és gyakori kiáradása, kiöntései határozták meg.

A Tisza holt ágai, a vízzel telt laposok és kiterjedt nádasok halat s vadat kínáltak itt az őslakóknak, ahol a pásztorkodó nép is megtalálta a selymes legelőket és sűrű erdőket egyaránt. A község szép dombos, homokos, víz menti tájain már az őskorban is letelepedett az ember, és megépítette itt kezdetleges kunyhóit nádból, vesszőből és sárból, mint ma is a paticsfalat.

Már a honfoglalás előtti időben is laktak ezen a vidéken emberek, erről tanúskodik a 2. századból származó kis pénzdarab, amit egyik szántó-vető gávai atyafi több mint 30 évvel ezelőtt a Prinyi-halmon talált, mely aztán a református lelkész segítségével a debreceni múzeumba került.
1957-ben muzeológusok ásatásokat végeztek a régi Csespes-dombon (mai vásártér), amelynek eredményeként közel 50 honfoglalás kori sírra bukkantak, amelyekből emberi és állati csontokon kívül sok akkori használati tárgy (kengyel, kard, stb.) is felszínre került. Az is valószínűnek látszik, hogy ezt a vidéket a honfoglalást megelőző időkben a dákok lakták, mert a mai község területe a régi Dáciának nyugati határvidékére esett, aminek emlékét a község belterületén az Őrhegy őrizte.

Gáva községről már 1304-ből származnak írásos emlékek a pápai tizedlajstromban, nevének eredete kétes: A Gawa, Gauga, Dana szókra utal, ami értelemszerűen Őrhegyet jelent. Gáva község a széthordott Őrhegyről kapta nevét, amely magaslat a szabolcsi várnak volt őrállomása.
A népvándorlás kori időben a szlávok és morvák kezére jutott a vidék, akiktől 896 táján Szabolcs és Tas vezérek foglalták el, valószínűleg Gáva település helyét is.
Gáva a megye egyik legrégibb települése, valószínűleg az I. István által alapított szabolcsi várispánság birtoka volt. A községnek a vármegye történetében többször jutott nagyobb szerep. A tatárjárás után a szabolcsi várispánság megszűnt és a hozzátartozó birtokok és települések királyi adományozással Kállóhoz kerültek, mivel 1245-től kezdve Kálló lett a megyeszékhely.
Valamennyi része megmaradt a várjobbágyokból nemesekké lett birtoklói kezén, mert 1380-ban már egy Gávai nevű család is birtokolt belőle.
Ebben az időben 1/3 részét Gut-Keled nemzettségből származó, és a Nagykálló melletti Butka-birtokról elnevezett Butkai, más néven Varsányi család birtokolta.
A XVI. század utolsó harmadában az egri hős, Dobó István utódai mellett a Gávai és Csűri családok voltak a számottevőbb birtokosai.

A XVII. század első évtizedeiben két részből, Nagy- és Kisgávából álló falu birtokosai közösek voltak, a régiek mellett a Mezőssy, a Liptay, a Gecző és a Lórántffy, valamint a közeli Bercelen élő Bessenyei-család is földesurai között volt.

1720-ban összesen 8 jobbágyháztartást tartottak nyilván Gáván. A Rákócziak részbirtokát Körössy György, I. Rákóczi Ferenc udvarmestere kapta meg, ez 1733-ban, halála után a kincstárra szállott. A kincstár mellett gr. Teleki és Bessenyei családok voltak a számottevőbb földesurai, de mellettük még tíz részbirtokosa volt.

Történelmi tapasztalat mutatja, hogy az egyes települések, falvak anyagi és társadalmi helyzetét, kultúrájának formálódását sok esetben az ott élő, kiemelkedő földbirtokos családnak a jelenléte, politikai súlya és tekintélye határozta meg.
Így Gáva történelmében is kiemelkedő szerep jutott neves családoknak. Jelentőségüket máig őrzik írásos emlékek.
A Gávay-családról gyakorta tesznek említést korabeli dokumentumok. Ez a család adta a gávai református gyülekezet első lelkipásztorát, Gávay Istvánt, aki már 1542-ben Wittenbergben tanult Luther Mártonnál, a nagynevű bibliafordító Károly Gáspárral együtt.
Ennek a családnak több tagjáról úgy informálnak a korbeli iratok, hogy lelkes támogatói voltak a reformátori iratok kiadásának (Gávay Lukács).

 A Bessenyei-család egyik leszármazottja Gáván is birtokos lett, amikor Bessenyei Mihály (1625-1695) szabolcsi alispán feleségül vette Gávay János - az itteni földbirtokos -, Anna nevű leányát. Bessenyei Zsigmond a község szolgabírájaként, valamint az egyház főgondnokaként szolgált a Rákóczi szabadságharcban, az ő felesége volt Ilosvai Mária, s 10 gyermekük született. Közöttük a legidősebb László volt (1722-1782), aki apja örökébe lépve Gáván volt szolgabíró és egyben a református egyház kurátora. Feleségével, Dombrády Annával együtt sok jót tett az egyház megerősödéséért és a falu fejlesztéséért.
A legidősebb leánytestvérét, Júliannát (1789) Rakovszky Sámuel református lelkész vette feleségül, akinek az unokája Rakovszky Sámuel honvédezredes.
Bessenyei László és Dombrády Anna két leánya is itt Gáván élt és szolgált. Anna (1767-1859) mint verselő tette emlékezetessé nevét. Gávai versek című kiadványa ma is megtalálható a sárospataki könyvtárban. Ez a Bessenyei Anna volt gondviselője éveken át apja írótestvérének, Bessenyei György testőrnek is, mivel ő nem ment férjhez, hanem mint istenfélő leány élt együtt György bátyjával Feketetóton (a mai Bakonszegen), itt érte a halál 1859-ben.
A gávai költőnő irodalmi és szellemi hagyatékának jelentőségére emléktábla hívja fel a figyelmet a gávai református parókia falán.

A nemesi családok jelentős részt vállaltak a község gazdasági életében, fejlesztésében.
1872-től már nagyközségnek számított (akkor 2220 lakosa volt), majd később járási székhely lett. 1846 januárjában Széchenyi megalakította a Tiszavölgyi Társulatot, s a felső-szabolcsi tiszai érdekeltségek, így Gáva község képviselője is, aláírták a szerződést, melynek értelmében vállalták a Tiszavölgy rendezésének költségeit. Az 1848/49. évek nagy eseményei sajnos a Tisza szabályozás folyamatát is megszakították.
Gáva életét is az 1848-49-es események nagymértékben meghatározták. Aki tehette katonának-, önkéntesnek állt.

A Dadai járás önkénteseihez is vonultak be gávai honvédek. Ennek az önkéntes csoportnak volt a tagja Rakovszky Sámuel, aki hőstetteivel nemcsak a község, de a nemzet történelmébe is beírta a nevét. Méltán büszke rá az utókor.
Rakovszky Sámuel 1802. január 13-án született Gáva községben, egyidős volt Kossuth Lajossal. A hagyomány szerint Kossuth meg is látogatta itt családi otthonában a szabadságharc idején. Édesapja Rakovszky József földbirtokos, anyja Bakó Borbála, kurta nemes volt. Szülei a mai gávai református templommal szembeni portán laktak, amely akkortájt kinyúlt a mai görög katolikus templom és parókia udvarára is. Elődei között tudhatta a nagynevű Bessenyei családot.

Elemi iskoláit itthon végezte, ezt követően Debrecenbe került, ahol atyai nagybátyjának, a debreceni főbíró Rakovszky Dánielnek pártfogása alatt tanult a református kollégiumban 16 éves koráig. Hatodosztályos, amikor önként katonai pályára lép. A herceg Reuss, majd később Schlick nevét viselő magyar huszárezredbe. Itt fokról-fokra emelkedett, mint jó katona és a főhadnagyságig vitte fel igyekezete.
1838-ban gyakorlatozás közben leesett a lováról és olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy nyugdíjaztatását kellett kérnie szolgálatképtelensége miatt. 1842-ben Gávára vonult vissza családi otthonába, ahol csekélyke vagyonából és szerény nyugdíjából éldegélt.
Így érte meg 1848. augusztus havát, amikor hírét vette, hogy Jellasics, horvát bán seregével betört az országba és Kossuth Lajos honvédelemre szólította fel a magyar nemzetet. Szabolcs vármegye önkéntes zászlóaljat verbuvált a nemzet és a haza szabadságának védelmére. Nyolc hét alatt teljes volt a létszám. Rakovszky Sámuel 46. életévén túl volt már, amikor a később 48-nak nevezett zászlóalj katonája lett. A zászlóaljat Perczel Mór dandárjához vezényelték Dunaföldvárra.
1848. szeptember 12-én a vármegye akkori székhelyén, Kálló város piacán tette le az esküt a zászlóalj. Az ünnepségen gróf Dégenfeld Imréné zászlóanya az egyházi szertartás után könnyek között adta át az általa hímzett honvédzászlót Patay István őrnagynak, a szabolcsi önkéntesek parancsnokának.
Rakovszky Sámuel szinte minden nevezetesebb ütközetben részt vett győzedelmesen. (Cibakháza, Tiszaföldvár, Isaszeg, Buda, Szolnok) 1849. február 8-án őrnagyi rangban őt nevezték ki a 48. zászlóalj parancsnokává.
Görgei alezredessé, Klapka pedig július 8-án ezredessé léptette elő. Ettől kezdve a II. hadtest egyik hadosztályának ő lett a parancsnoka. Hősi tetteit azzal koronázta meg, hogy Komárom várából kiutat keresett, s visszajött szűkebb hazájába, Szabolcsba.

Teljesítette Dégenfeld Imrénének tett ígéretét, s a zászlót, melyre annak idején felesküdött, a derekára csavarva visszahozta Szabolcsba, ahol megkoszorúzva nyújtotta vissza a zászlóanyának. A világosi fegyverletétel után Rakovszky Sámuelnek bujdosnia kellett, sokáig a paszabi templom tornyában lakott nyomorúság és szegénység között.

 1852-ben kötött házasságot, a szintén gávai születésű Batta Johannával. Házasságukból azonban nem született gyermek, így a Rakovszky családnak ez az ága utód nélkül maradt.
1871. november 11-én szabadította meg a halál a sok szenvedéstől.
A gávai temetőben helyezték örök nyugalomra, sírja azonban sokáig jeltelenül, elhagyottan állt. Ma már történelmi emlékhely, a Nmezeti Sírkert része.

Ugyanitt egy másik sírkő alatt a fiatalon elhunyt Soldos Borbála, Tompa Mihály feleségének, Soldos Emíliának unokahúga nyugszik. A fiatalon elhunyt leányka mindössze 13 évet élt, 1850. január 3-án halt meg. Tompa Mihály 1849. május 1-jén házasodott a családba. A síremlék négy oldalára a költő 26 soros emlékversét vésték, bár a költő neve nincs a sorok alá írva. A síremlékeken ez nem is volt szokás.

Vencsellő története

Vencsellő szintén egyike a legrégibb szabolcsi településeknek, a XI-XII. században keletkezett. Nevét az 1067. év körüli időkben Wensellev alakban írták. Vencel névhez fűződik az a monda, amelyet Tompa Mihály 1846-ban dolgozott fel. A két íjász című művében Vencsellő és Kenézlő eredetére keresi a választ. Tompa művében Vencel német, Kenéz magyar lovag, akik a király leányáért nyíllal párbajoznak. A győztes Kenéz lett, s a hely, ahol ő állt seregével, a Kenézlő nevet kapta.


"A földet, melyen elhullt Vencel kegyetlenül: Kenéz kíséretének engedte át lakhelyül. S hol Vencel lőtt: Vencsellő építteték, s maig lakóinak ajkiról más hon nyelve hallatik."

A mondának nincs történeti alapja, de ma is gyakorta emlegetik.
A történelemből tudott, hogy I. László király az 1092-ben Szabolcs várában megkezdett zsinatot Vencsellőn fejezte be.

A község területéről kő-, réz-, bronz- és népvándorlás kori tárgyakat őriz a nyíregyházi Jósa András Múzeum. Első telepesei az avar törzsek, az ősbesenyő nép lehetett. 1326 előtt Gut-Keled nemzettséghez tartozott a község, 1373-ban a Báthoryak kezébe került. 1598-ban a Báthoryak Tímárral együtt Bessenyei Mihálynak adták el a községet.

A XVII. században Rákócziak voltak birtokosai. A Rákóczi-szabadságharc alatt szinte elnéptelenedett a falu, 1720-ban csupán 4 jobbágycsalád élt itt. Csak az 1730-as évek elején kezdte a kincstár benépesíteni, mint kamarai birtokot. Az 1772-ben felvett urbárium szerint a telepesek nagyrészt magyarok voltak.
A XVII. század végén a falut a Dessewffy-család vette meg, és ők telepítették be a németeket 1785-ben, akik 2-3 emberöltő alatt elmagyarosodtak. 1850-ben már 2478-an laktak itt. 1870-ben határa 4513 kat. hold volt, 286 lakóházban 2465 lakos élt. A betelepített svábok igen szorgalmas emberek voltak.

 

A magyar történelem bővelkedik harcokban, megpróbáltatásokban. Virányi Ferenc huszártábornak 1868. január 8-án született Vencsellőn, római katolikus szülőktől. Édesapja Virányi János, édesanyja Ribáry Mária. Gimnáziumi tanulmányait Podolinban és Kassán végezte. A 6. gimnáziumi osztályból 1883-ban a Ludovika Akadémia tényleges állományú tisztképző tanfolyamába megyei alapítványi helyen nyert felvételt. Az akadémiát 1887. augusztus 18-án igen jó eredménnyel végezte el. Felavatása után a 13. huszárezredben, mint hadapród tiszthelyettes szolgált, majd áthelyezték a váci 6. honvéd huszárezredhez. Hadnagy lett 1888. augusztus 18-án, majd igen jó eredménnyel elvégezte a központi lovas iskolát. 1899-ben áthelyezték az aradi 3. honvéd huszárezredhez, ahol ezredségtiszt, majd altiszti iskola parancsnok lett. 1891. május 1-jén főhadnaggyá lépett elő. 1892-ben bevezényelték a felsőbb tiszti tanfolyamba, s annak is igen jó eredménnyel történő elvégzése után tanár lett a Ludovika Akadémián. Itt 5 évig volt lovagló tanár és a lovassághoz törekvő növendékek parancsonka. 1897. augusztus 18-án áthelyezték a marosvásárhelyi 9. honvédhuszár ezredhez. 1897. november 1-jén századossá lépett elő. 8 éven át itt tevékenykedett, majd 1904-ben Budapestre vezényelték, hol mint tanár és lovasönkéntes parancsnok tevékenykedett 4 évig. Innen a Ludovika Akadémiára helyezték át és lett az akadémia lovagló tanára és a lovas kiképzés vezetője. 1910. május 1-jén őrnagy lett, 3 évvel később pedig alezredes. A mozgósításkor 1914. augusztus 1-jén bevonult a masorvásárhelyi 9. honvéd huszárezredhez, mint osztályparancsnok, de már szeptember 7-én ezredparancsnok lett. 1914-1918 között részt vett a Galoeziai és a Bukovinai, valamint az Erdélyi harctér majdnem összes hadműveleteiben. 1921. augusztus 1-jén tábornokká léptették elő. Halálának idejéről és helyéről nincsen pontos adatunk, számításaink szerint hosszú élettel ajándékozta meg a sors.

Vencsellő életében is jelentős szerepet töltött be az egyház. A római katolikus plébániaházat Dessewffy Ágoston építette 1826-ban. A Dessewffyek kétségtelenül az arisztokraták közé tartoztak. A hagyomány szerint a már grófi címet viselő Dessewffy Sámuel volt az, aki itt elsőként letelepedett, és vagyona folytán a falu földesura, illetve a római katolikus egyház kegyura is lett.
Idejövetelükig csak a görög katolikus és református egyházak bírtak templommal és gyülekezettel.alt
A svábok betelepítése folytán aztán megerősödött és felszaporodott a római katolikusok száma is.
A legrégebbi temető bejáratánál áll egy emlékkereszt, rajta a következő felirat: Engesztelő áldozatul állították a jó öregek sírja fölé a hálás gyermekek 1844-ben.
Ez a felirat arra enged következtetni, hogy a betelepített jó öregek ekkor már mind halottak voltak, és az évszám igazolni látszik a hagyományt, miszerint 1784-ben jöttek ide a svábok, kb. 40 család Elzász-Lotharingiából. Az emlékkeresztet egy emberöltő után, 1844-ben állították fel.
A plébánia alapításának éve 1786. A templom 1834-ben, a parókia 1826-ban épült Dessewffy Ágoston kegyurasága idején. Első plébánosukat Kinczel Antalnak hívták, aki a letelepített svábokat igyekezett földhöz juttatni, úgy, hogy a betelepült családok ingyen kaptak portákat és jutányosan földeket. Egy kis kápolna volt a szentélyük a Kápolna utcában, amely az Új-Vencsellő nevet is kapta szemben a Tisza mentén létesült Ó-Vencsellővel.

Az I. világháború idején ezt a falurészt a románok felgyújtották, de a templomokat a tűzvész nem érintette. A Dessewffy-család továbbra is kegyura volt a római katolikus egyháznak és földesura a környéknek. Hatalmas vagyonukat és a kezükre bízott hitbizományokat egészen a II. világháborúig meg tudták őrizni.
alt

 A vencsellői kastélyban Aurél lakozott családjával, aki később fiával és német származású feleségével Brazíliában telepedett le. A vencsellői kastélyt az idők folyamán többször átépítették. Magja egy a XVIII. század második felében épült barokk kastély, amely mellé egy másik kastélyt építettek klasszicista stílusban a XIX. század elején.

A két épületet 1898-ban összeépítették, neobarokk stílusban kiegészítették és bővítették.
1944-ben kápolnájában tornyát felrobbantották, ekkor bal szárnyát és udvari oszlopcsarnokát lebontották. 1950-ben erősen átalakították. Kápolnájának berendezése a római katolikus templomba került a volt régiséggyűjteménnyel együtt.
A kastélyt körülvevő területen gondosan megválasztott, az országban ritkaságnak számító hatalmas ősfás park van.
A fák kora eléri, illetve nem egy meghaladja a 200 évet. A parkban megtalálható fák közül jelentősek a különböző fenyőfa fajták, ezen kívül hársfa, kőrisfa, juharfa, nyárfa, tölgyfa, gesztenye és még számos más fafajta található.
Az állagmegóvás érdekében a műemléket értékesítették. A kastély ma, sajnos nem látogatható!

A két szomszédos település számtalan szállal kötődött egymáshoz. E szálak közül néhányat jó erősen összecsomóztak, másokat pedig hol itt, hol ott szétszakítottak. Legtöbbször párhuzamosan, egymás mellett, sőt egymást segítve haladt a két falu. A magyar királyi belügyminiszter 1937-ben rendeletével egyesíteni kívánta a két községet. A képviselők ekkor arra kérték a belügyminisztert, hogy tekintsen el a terv megvalósításától. A két községet csak több mint harminc év múlva egyesítették.

1970 első felében a Párt Központi Bizottsága a tanácshálózat korszerűsítését határozta el. Ez a gyakorlatban községek, és azok tanácsainak összevonását jelentette. A tanácsi munka színvonalát akarták ezzel emelni oly módon, hogy kevesebb, de jobban képzett szakember látja el a tanácsi feladatokat. A nagyközségi tanács magasabb szinten biztosította a tanács gazdasági önállóságát is. Az új, egyesített tanács apparátusában az egyes községek minden testületben területüknek és lakosságszámuknak megfelelő arányú képviseletet kaptak. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a 9/1971. számú határozatával Gáva és Vencsellő községeket Gávavencsellő néven egyesítette. Az egyesítés 1971. április 25-én jött létre.

A két község egyesítését a közelségük, a lakónépesség növekedésével fokozatos egymásba épülésük, a településhatárok elmosódása is indokolta, valamint az a remény, hogy az új, egyesített és nagyközségi rangot kapott település gyorsabban, hatékonyabban fejlődhet. A központi forrásokból nagyobb támogatást kaphat, így a térségben központi szerepet tölthet be.

Az 1971-ben egyesített település egyben nagyközségi címet is kapott és a szomszédos Balsát közigazgatásilag hozzá csatolták (1990-től önálló lett). Az egyesítés azonban hosszabb folyamat volt, hiszen a gazdasági, kulturális, társadalmi integráció csak évek múlva valósult meg.

Gávavencsellő szabadon választott Képviselő-testülete élni tudott az új, demokratikus rend által biztosított lehetőségekkel, 1990 óta jó gazdája a Nagyközségnek. A rendszerváltás óta megvalósított beruházások, ha késéssel is, de pótolták azokat a fejlesztéseket, amelyekben a lakosság az egyesítést követően reménykedett. Kiépült az infrastruktúra, megerősödtek a magánvállalkozások, kereskedelmi és vendéglátó egységek. Az intézményhálózat korszerűsödött.

 

bottom logo