Vencsellő története

Vencsellő szintén egyike a legrégibb szabolcsi településeknek, a XI-XII. században keletkezett. Nevét az 1067. év körüli időkben Wensellev alakban írták. Vencel névhez fűződik az a monda, amelyet Tompa Mihály 1846-ban dolgozott fel. A két íjász című művében Vencsellő és Kenézlő eredetére keresi a választ. Tompa művében Vencel német, Kenéz magyar lovag, akik a király leányáért nyíllal párbajoznak. A győztes Kenéz lett, s a hely, ahol ő állt seregével, a Kenézlő nevet kapta.


"A földet, melyen elhullt Vencel kegyetlenül: Kenéz kíséretének engedte át lakhelyül. S hol Vencel lőtt: Vencsellő építteték, s maig lakóinak ajkiról más hon nyelve hallatik."

A mondának nincs történeti alapja, de ma is gyakorta emlegetik.
A történelemből tudott, hogy I. László király az 1092-ben Szabolcs várában megkezdett zsinatot Vencsellőn fejezte be.

A község területéről kő-, réz-, bronz- és népvándorlás kori tárgyakat őriz a nyíregyházi Jósa András Múzeum. Első telepesei az avar törzsek, az ősbesenyő nép lehetett. 1326 előtt Gut-Keled nemzettséghez tartozott a község, 1373-ban a Báthoryak kezébe került. 1598-ban a Báthoryak Tímárral együtt Bessenyei Mihálynak adták el a községet.

A XVII. században Rákócziak voltak birtokosai. A Rákóczi-szabadságharc alatt szinte elnéptelenedett a falu, 1720-ban csupán 4 jobbágycsalád élt itt. Csak az 1730-as évek elején kezdte a kincstár benépesíteni, mint kamarai birtokot. Az 1772-ben felvett urbárium szerint a telepesek nagyrészt magyarok voltak.
A XVII. század végén a falut a Dessewffy-család vette meg, és ők telepítették be a németeket 1785-ben, akik 2-3 emberöltő alatt elmagyarosodtak. 1850-ben már 2478-an laktak itt. 1870-ben határa 4513 kat. hold volt, 286 lakóházban 2465 lakos élt. A betelepített svábok igen szorgalmas emberek voltak.

 

A magyar történelem bővelkedik harcokban, megpróbáltatásokban. Virányi Ferenc huszártábornak 1868. január 8-án született Vencsellőn, római katolikus szülőktől. Édesapja Virányi János, édesanyja Ribáry Mária. Gimnáziumi tanulmányait Podolinban és Kassán végezte. A 6. gimnáziumi osztályból 1883-ban a Ludovika Akadémia tényleges állományú tisztképző tanfolyamába megyei alapítványi helyen nyert felvételt. Az akadémiát 1887. augusztus 18-án igen jó eredménnyel végezte el. Felavatása után a 13. huszárezredben, mint hadapród tiszthelyettes szolgált, majd áthelyezték a váci 6. honvéd huszárezredhez. Hadnagy lett 1888. augusztus 18-án, majd igen jó eredménnyel elvégezte a központi lovas iskolát. 1899-ben áthelyezték az aradi 3. honvéd huszárezredhez, ahol ezredségtiszt, majd altiszti iskola parancsnok lett. 1891. május 1-jén főhadnaggyá lépett elő. 1892-ben bevezényelték a felsőbb tiszti tanfolyamba, s annak is igen jó eredménnyel történő elvégzése után tanár lett a Ludovika Akadémián. Itt 5 évig volt lovagló tanár és a lovassághoz törekvő növendékek parancsonka. 1897. augusztus 18-án áthelyezték a marosvásárhelyi 9. honvédhuszár ezredhez. 1897. november 1-jén századossá lépett elő. 8 éven át itt tevékenykedett, majd 1904-ben Budapestre vezényelték, hol mint tanár és lovasönkéntes parancsnok tevékenykedett 4 évig. Innen a Ludovika Akadémiára helyezték át és lett az akadémia lovagló tanára és a lovas kiképzés vezetője. 1910. május 1-jén őrnagy lett, 3 évvel később pedig alezredes. A mozgósításkor 1914. augusztus 1-jén bevonult a masorvásárhelyi 9. honvéd huszárezredhez, mint osztályparancsnok, de már szeptember 7-én ezredparancsnok lett. 1914-1918 között részt vett a Galoeziai és a Bukovinai, valamint az Erdélyi harctér majdnem összes hadműveleteiben. 1921. augusztus 1-jén tábornokká léptették elő. Halálának idejéről és helyéről nincsen pontos adatunk, számításaink szerint hosszú élettel ajándékozta meg a sors.

Vencsellő életében is jelentős szerepet töltött be az egyház. A római katolikus plébániaházat Dessewffy Ágoston építette 1826-ban. A Dessewffyek kétségtelenül az arisztokraták közé tartoztak. A hagyomány szerint a már grófi címet viselő Dessewffy Sámuel volt az, aki itt elsőként letelepedett, és vagyona folytán a falu földesura, illetve a római katolikus egyház kegyura is lett.
Idejövetelükig csak a görög katolikus és református egyházak bírtak templommal és gyülekezettel.alt
A svábok betelepítése folytán aztán megerősödött és felszaporodott a római katolikusok száma is.
A legrégebbi temető bejáratánál áll egy emlékkereszt, rajta a következő felirat: Engesztelő áldozatul állították a jó öregek sírja fölé a hálás gyermekek 1844-ben.
Ez a felirat arra enged következtetni, hogy a betelepített jó öregek ekkor már mind halottak voltak, és az évszám igazolni látszik a hagyományt, miszerint 1784-ben jöttek ide a svábok, kb. 40 család Elzász-Lotharingiából. Az emlékkeresztet egy emberöltő után, 1844-ben állították fel.
A plébánia alapításának éve 1786. A templom 1834-ben, a parókia 1826-ban épült Dessewffy Ágoston kegyurasága idején. Első plébánosukat Kinczel Antalnak hívták, aki a letelepített svábokat igyekezett földhöz juttatni, úgy, hogy a betelepült családok ingyen kaptak portákat és jutányosan földeket. Egy kis kápolna volt a szentélyük a Kápolna utcában, amely az Új-Vencsellő nevet is kapta szemben a Tisza mentén létesült Ó-Vencsellővel.

Az I. világháború idején ezt a falurészt a románok felgyújtották, de a templomokat a tűzvész nem érintette. A Dessewffy-család továbbra is kegyura volt a római katolikus egyháznak és földesura a környéknek. Hatalmas vagyonukat és a kezükre bízott hitbizományokat egészen a II. világháborúig meg tudták őrizni.
alt

 A vencsellői kastélyban Aurél lakozott családjával, aki később fiával és német származású feleségével Brazíliában telepedett le. A vencsellői kastélyt az idők folyamán többször átépítették. Magja egy a XVIII. század második felében épült barokk kastély, amely mellé egy másik kastélyt építettek klasszicista stílusban a XIX. század elején.

A két épületet 1898-ban összeépítették, neobarokk stílusban kiegészítették és bővítették.
1944-ben kápolnájában tornyát felrobbantották, ekkor bal szárnyát és udvari oszlopcsarnokát lebontották. 1950-ben erősen átalakították. Kápolnájának berendezése a római katolikus templomba került a volt régiséggyűjteménnyel együtt.
A kastélyt körülvevő területen gondosan megválasztott, az országban ritkaságnak számító hatalmas ősfás park van.
A fák kora eléri, illetve nem egy meghaladja a 200 évet. A parkban megtalálható fák közül jelentősek a különböző fenyőfa fajták, ezen kívül hársfa, kőrisfa, juharfa, nyárfa, tölgyfa, gesztenye és még számos más fafajta található.
Az állagmegóvás érdekében a műemléket értékesítették. A kastély ma, sajnos nem látogatható!

A két szomszédos település számtalan szállal kötődött egymáshoz. E szálak közül néhányat jó erősen összecsomóztak, másokat pedig hol itt, hol ott szétszakítottak. Legtöbbször párhuzamosan, egymás mellett, sőt egymást segítve haladt a két falu. A magyar királyi belügyminiszter 1937-ben rendeletével egyesíteni kívánta a két községet. A képviselők ekkor arra kérték a belügyminisztert, hogy tekintsen el a terv megvalósításától. A két községet csak több mint harminc év múlva egyesítették.

1970 első felében a Párt Központi Bizottsága a tanácshálózat korszerűsítését határozta el. Ez a gyakorlatban községek, és azok tanácsainak összevonását jelentette. A tanácsi munka színvonalát akarták ezzel emelni oly módon, hogy kevesebb, de jobban képzett szakember látja el a tanácsi feladatokat. A nagyközségi tanács magasabb szinten biztosította a tanács gazdasági önállóságát is. Az új, egyesített tanács apparátusában az egyes községek minden testületben területüknek és lakosságszámuknak megfelelő arányú képviseletet kaptak. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a 9/1971. számú határozatával Gáva és Vencsellő községeket Gávavencsellő néven egyesítette. Az egyesítés 1971. április 25-én jött létre.

A két község egyesítését a közelségük, a lakónépesség növekedésével fokozatos egymásba épülésük, a településhatárok elmosódása is indokolta, valamint az a remény, hogy az új, egyesített és nagyközségi rangot kapott település gyorsabban, hatékonyabban fejlődhet. A központi forrásokból nagyobb támogatást kaphat, így a térségben központi szerepet tölthet be.

Az 1971-ben egyesített település egyben nagyközségi címet is kapott és a szomszédos Balsát közigazgatásilag hozzá csatolták (1990-től önálló lett). Az egyesítés azonban hosszabb folyamat volt, hiszen a gazdasági, kulturális, társadalmi integráció csak évek múlva valósult meg.

Gávavencsellő szabadon választott Képviselő-testülete élni tudott az új, demokratikus rend által biztosított lehetőségekkel, 1990 óta jó gazdája a Nagyközségnek. A rendszerváltás óta megvalósított beruházások, ha késéssel is, de pótolták azokat a fejlesztéseket, amelyekben a lakosság az egyesítést követően reménykedett. Kiépült az infrastruktúra, megerősödtek a magánvállalkozások, kereskedelmi és vendéglátó egységek. Az intézményhálózat korszerűsödött.

 

Utoljára frissítve: hétfő, 13 november 2017 08:28

bottom logo