Krumplifesztivál 2021. augusztus 21.

Krumplifesztivál 2021. augusztus 21.

(Fotógaléria)

Krumplifesztivál 2021. augusztus 21.

Gávavencsellőn egyszer megálmodta a település vezetése a Krumplifesztivált. Azóta évről évre színes programokkal, helyi különleges eseményekkel fűszerezve megrendezésre kerül ez a gasztronómiai és egyben az itteni lakosokat és az elszármazottakat megünneplő, az ideérkezőket szeretettel vendégül látó fesztivál.

2021-ben is igyekezett az önkormányzat ezeknek az elvárásoknak eleget tenni, azzal együtt, hogy a célok között szerepelt, mutassuk be a közösség kulturális értékeit, a valódi leleményesen elkészített különleges és hagyományos krumplis ételeket. Azért, hogy a főzőversenyre kitelepült családok, közösségek vidám hangulatban készülhessenek, a színpadon színes programok szórakoztatták őket, és a fesztiválra kilátogató helyi és más településekről érkező vendégeinket.

A Fesztivált Berecz János polgármester úr nyitotta meg, aki kiemelte, hogy milyen fontos a közösség építése, ez a mai nap is ezért került megrendezésre. A járvány elszakította az embereket egymástól, itt viszont lehetőség van újra találkozni, közösen örülni a programoknak, együtt főzni, szórakozni.

Dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő úr is megtisztelte jelenlétével ezt a napot. Beszédében elmondta, hogy a Krumplifesztivál igazi közösségi rendezvény, ahol a gasztronómia mellett a baráti beszélgetések és színvonalas kulturális programok szórakoztatták a fesztiválra kilátogatókat. Kiemelte, hogy településünk az elmúlt 2-3 évben dinamikusan fejlődik és a turisztikai térképre is felkerült.

A főzőverseny nevezői már kora reggeltől elkezdtek berendezkedni a krumpli specialitások, ételkülönlegességek, valamint sok helyen a magyar konyha alapját képező ételek elkészítéséhez. 17 helyszínen főztek, melyből a főzőversenyre nevező csapatok:

Római Katolikus Egyház

Fesztői Horgász Egyesület

Bodrogszerdahely – testvértelepülésünk

Bujért Közösen Egyesület

Csicsvári Bálint

Kellerék

Német Nemzetiség

Nimród Vadásztársaság

Rakovszky Általános Iskola

Sinkuék

Szociális Szolgáltató Központ

VIII.B

A zsüri tagjai: Béres Tímea mesterszakács, Harkály Gyula és Somogyi Szilvia voltak.

Nehéz feladat elé állították őket a csapatok, hiszen rendkívül izgalmas és érdekes élményekben volt részük a kóstolás közben.

Végül a döntésük:

I.helyezés Római Katolikus Egyházközség

Lapcsánka variációk

  • hagyományos
  • gyroshússal töltött lapcsánkatekercs,
  • gordon lapcsánka sajttal, sonkával feltekerve,
  • ördöglángos gyroszos töltelékkel.

A tálalás, a vendéglátás és az ízek özöne lenyűgözte a bírálatot végző zsűri tagokat.

II.helyezés Bujért Közösen Egyesület

Pincepörkölt, töltött lapcsánka kapros majonézes mártással, mely tökéletessé tette az ételt. Tálalás látványos fatányéros.

III. helyezés VIII.B

Töltött burgonya paradicsomszósszal, melynek egyediségét adta, hogy egybefőzték paprikával és káposztával. A tálalás ízléses és szépséges volt.

A zsüri nem tudott két versenyző csapat között dönteni, ezért még egy III. helyezést kiosztott:

III.helyezés Sinkuék

Töltött burgonya paradicsomszósszal

Töltött krumplilángos, a töltelék angolszalonna, farkasvér vörösbor és egyéb különleges fűszerek.

Különdíjat kapott a Német Nemzetiség a legfinomabb desszert elkészítéséért, melynek neve fluta. A fluta egy krumplis édességkülönlegesség, melyet úgy készítettek el, hogy cukorbetegek is nyugodtan fogyaszthatják.

A legvadabb, krumplihoz készített ételekért a zsüri különdíját kapta a Nimród Vadásztársaság.

Harcsapaprikást készítettek kapros túrós sztrapacskával, vörösboros vaddisznópörköltöt burgonyával, tejfölös őzpaprikást tésztával és csülökpörköltet burgonyával.

A legszebb sátor díját a Szociális Szolgáltató Központ nyerte el. Kreatív díszítésük elvarázsolta a zsűrit, ahol a napraforgóé és a sárga színű virágoké, terméseké volt a főszerep. A díj odaítélésében szerepet játszott a tálalás és a vendégfogadás is.

A legszebb sátor különdíját Csicsvári Bálint nyerte. Sátrukat nagyon eredetinek találta a zsűri, egy patinás ablakkeretben elhelyezett fényképeken mutatták be családjuk mezőgazdasági munkájának lépéseit, a burgonyatermesztés folyamatait. A sátorban jelen voltak a fotókon szereplő családtagok, a további díszítéshez burgonyát használtak.

A Krumplikirály verseny helyezettjei:

I.Szűcs Balázs

II. Kovács Norbert

III.Szűcs Eszter

A színpadon fellépett a Csicsergő Óvoda dolgozói közössége, fergeteges hangulatot teremtettek, ABBA, Boneym és Otawan számokat énekeltek és táncoltak. A koreográfiát Harkály Gyuláné óvodavezető álmodta meg. Az ABBA számokat a fellépők élőben énekelték a Neoton Familía magyar feldolgozásából. Jelmezüket maguk készítették.

A Biztos Kezdet Gyerekház hagyományőrző csoportja következett, hagyományos roma táncokat adtak elő, melyet Kanalas Ágnes a csoport egyik vezetője tanított be. A csoport másik vezetője Csikó László, aki roma zenét tanít a tagoknak. Céljuk a roma hagyományok ápolása, átörökítése a gyermekek számára.

A Vogue Modell-ügynökség nyári divatparádéja, zenés táncos, dinamikus show bemutatója szuper hangulatot teremtett a helyszínen.

A Vidám Manók gyermekműsora a legkisebbeknek nyújtott boldog, önfeledt perceket.

A Kredenc együttes mulatós zenéjére sokan táncra perdültek és a jól ismert nótákat együtt énekelték az előadókkal.

A Retro Rock Band a 60, 70, 80, és 90-es évek retró zenéiből adott válogatást, jó hangulatot teremtve a fesztiválozóknak.

Marcellina lenyűgözte a közönséget. A világ azon kevés női zenészei közé tartozik, aki szaxofonon játszik. Fehér szaxofonja jelképévé vált. Számait együtt énekelte vele a közönség, ujjongva fogadták és csak a harmadik ráadás után engedték le a színpadról.

A fellépőket tombolasorsolás követte, ahol számos ajándék talált gazdára, a fődíj egy montenegrói nyaralás volt.

A nap folyamán a gyermekek számára körhinta, ugrálóvár, dodzsem céllövölde és pónilovaglás, arcfestés és csillámtetkó is volt. A Naplövő Egyesület Nyitott tér elnevezésű programjában a gyerekek és a családok kipróbálhatták az íjászatot, karikás ostorokat, csatajátékot. Egy mini jurtában megismerkedhettek a rovásírással és bőrkarkötő készítéssel.

A gyermekek és fiatalok örömére és szórakozására délután egy fergeteges habparty is megtartásra került az Ibrányi Tűzoltók rendezésében.

Az egésznapos program része volt a kisiskolában szervezett véradás, köszönjük a véradóknak

A Krumplifesztivál befejezéseként a debreceni híres rockbanda, a Tankcsapda élőkoncertjére került sor. A Tankcsapda védjegyét a zenekar alapító tagjának, Lukács Lászlónak az egyedi dalszövegei adják. Az együttesben Fejes Tamás dobon és Sidlovics Gábor gitáron játszik. Magyarország egyik legnépszerűbb rockzenekara ezen az estén játszott fennállása során készült dalaiból, a régi időkből és a jelenkorból is. Igazi ütős koncerthangulatot teremtettek. Köszönjük Fiúk!

A 2021. augusztus 21-én megtartott Krumlifesztivál támogatói:

  • Angyalszerszám Outlet,
  • Bet-Kút Kft.
  • Dögei Attiláné
  • Exilfood Kft.
  • Fabók János ev.
  • Feller Tüzér Kft.
  • Frigo-Hasso Sütő és Tésztaipari Kft.
  • Gégény Tamás
  • Gold Bahama Kft.
  • Hengsperger Péter
  • Ináncsy Ernő
  • Janovics Mariann ev.
  • Kanyuk Attila ev.
  • Koczog István
  • Kőkori Pizzéria
  • Kryzanténker Kft.
  • Mastergood Kft.
  • Morzsi csemege
  • Mygyros Ételbár-Hajókikötő
  • Németh Zoltán
  • Nimród Vadásztársaság
  • Nyír-Márvány Kft.
  • Nyírség-Hasso Sütőipari és Gabonaipari Kft.
  • Nyírzem Nyírség-Zemplén COOP Ker. Zrt.
  • Pásztor Tibor
  • Póczos József
  • Répási Fagyizó
  • Répásiné Mogyorósi Margit
  • Report András ev.
  • Rudolf Flórián
  • Somogyi Szilvia Balsa Polgármestere
  • Tán János
  • Vitál Gyógyszertár
  • Vinnai Kornél
  • Viva Bt.
  • Work2u Varhola Dániel ev.
  • Zlehovszky Pál

Kedves Gávavencsellői Kollégák, Önkormányzatnál és Intézményeinél Dolgozók! Köszönjük a rendezvény során nyújtott teljesítményeteket a Krumplifesztivál alatt, előtt és után is. Köszönjük a lelkiismeretes, kötelességtudó és fegyelmezett munkátokat. Köszönjük a türelmeteket, a fáradozásotokat.

Kedves Vendégeink! Köszönjük, hogy rendezvényeinket ilyen szép számban megtisztelték. Reméljük jól érezték magukat, visszavárjuk Önöket jövőre is!

BTI

 

Megjelent: 284 alkalommal Utoljára frissítve: hétfő, 23 augusztus 2021 06:56
Értékelés:
(2 szavazat)

bottom logo